7.fejezet: In two..
Csak
egy fiú van rajtad kívül, akit tényleg szívből szeretek, és az Louis…
Ki
tudja mióta feküdhettek ott, az időérzékük teljesen elveszett.
Kezdett
kitisztulni a tudatuk, és tudták, ezt meg kell beszélniük. Azonban ötletük sem
volt, hogy hogyan kezdjenek hozzá.
~Most
mi lesz?-szólalt meg végül halkan a lány.
~Fogalmam
sincs.-válaszolta ugyanolyan halkan a Tomlinson fiú, és tekintetét elszakította
a lányétól.
~Nem
akarom, hogy elmenj.-mondta még halkabban Lena, mire Louis hirtelen ránézett.
Louis
sem akart elmenni, de bevalotta magának férfiasan, hogy fél. Nem tudja mi fog
történni, hogy hogyan kéne kezelni a történteket, hogy mit hoz a jövő. Az
egyetlen amit tudott, hogy neki szüksége van erre a lányra.
~Azt
én sem.-mosolygott rá a lányra. ~De száraz ruhát azt szeretnék.
Próbálta
elviccelni, hogy kicsit oldja a feszültséget, és úgy tűnik sikerült, mert a
lány egy kicsit felnevetett. Mintha angyalok nevetnének, csilingelő hangja
Louis egész testét átjárta.
~Hát
nem tudom mennyire szeretnél női ruhát felvenni.-mosolyogva felült a lány.
Boldognak
érezte magát, hiszen Louis sem akart elmenni.
~Annyira
nem, és pucéran sem szeretnék rohangálni, azt inkább meghagyom
Harry-nek.-kacsintott a fiú.
Annyira
örült, hogy könnyen szót tud érteni a lánnyal, hogy tud vele hülyéskedni is.
~Harry
sokat pucérkodik?-kérdezte nevetve a lány
~Igen,
de néha vissza tudja fogni magát.-mosolyogott a Tomlinson fiú.
~Csak
néha?-nevetett még mindig Lena. Egyszerűen mást sem akart csinálni, csak
nevetni, és Louis-val lenni.
~Hát
igen.-mosolygott Louis. ~Haza kéne mennem ruháért.
~Ohh,
igen.-Lena csalódott lett, amiért Louis máris megy.
Louis
látta Lena arcán a csalódottságot, és egyáltalán nem akarta őt így látni.
~Öltözz
át, és kísérj el.-jutott hirtelen eszébe egy ötlet, mire Lena szeme
felcsillant, és mosolyogva bólintott.
Gyorsan
bement a szobájába, és a ruháit kezdte nézni. Nem tudta mit vegyen föl, hogy
mennek-e valahova utána, vagy nem, de azt tudta, tetszeni akar Louis-nak.
Végül
felvett egy inget, egy fehér short-ot, és egy szandált. Szőke haját hagyta
lazán a vállára omlani.
Louis
mosolyogva nézett végig a lányon mikor kijött. Tudta, bármi van rajta,
gyönyörű.
Elmentek
Louis-ékhoz, ahol senki nem volt.
Miközben
Louis felment átöltözni, Lena kicsit körbenézett.
Látszott
a házon, hogy két fiú lakta, de mégis rend volt valamennyire.
Louis
nem időzött sokáig az átöltözéssel, sietett vissza Lena-hoz.
~Szeretnél
körbenézni?-kérdezte, miután észrevette, hogy nézelődik.
~Jaj,
nem, hagyd.-pirult el a lány.
~Ugyan
már.-legyintett Louis, és kézen ragadva a lányt, elindult az emelet felé.
Körbevezette
a lányt mindenhol, sokat nevettek Louis butaságain.
Lena
nagyon élvezte mind azt, hogy Louis körbevezette, mind azt, hogy végig a kezét
fogta.
~És
íme a ház egyik legjobb szobája.-nyitott be Louis a saját szobájába.
Lena-t
teljesen elvarázsolták a kék falak, a nagy ágy középen, a polcok tele cd-kkel,
az íróasztal, amin sok papír, és egy laptop foglalt helyet. Imádta a nagy
ablakot, amin gyönyörű fény szűrődött be, imádta, ahogy be volt rendezve az
egész szoba, és azt, hogy ez Louis szobája.
~Megmutatom
mi a legjobb benne.-Louis az ablak felé húzta a lányt. Kinyitotta az ablakot,
kimászott rajta, és leült a tetőre. ~Na nem jössz?-mosolyogva nyújtotta a lány
felé a kezét.
A
lány mosolyogva fogadta el Louis kezét, és leült mellé.
Naplemente
volt. Tökéletes időpont.
Most
is azt érezték, mint a csókjuk előtt. Most nem nézték egymást, de megint
kizárták a külvilágot, és csak ketten voltak. Louis tudatalattija ismét
feléledt, és átkarolta Lena vállát. Lena boldogan bújt oda a Tomlinson fiúhoz,
és mint ma már többször, teljesen boldognak érezte magát.
Nyugalmukat
hangos nevetések zavarták meg.
Louis
felsóhajtott. Harry hazahozta a fiúkat.
Egyáltalán nem zavarta, sőt nagyon
szerette őket, de még az sem volt elég, hogy szinte egész nap csak kettesben
voltak Lena-val.
Lena
is hasonlót érzett. Örült a fiúknak, de szeretett Louis-val kettesben lenni.
A
fiúk nagyon örültek Lena-nak, különösen Harry. Kettőjük közt, egy szoros
barátság alakult ki, aminek mindketten nagyon örültek.
A nap
hátralevő részét hatosban töltötték. Bár Louis-on kívül egy fiú sem tudta mi
történt Lena-val, mégis segítettek neki elfelejteni a történteket…legalábbis arra az
időre.
Estefele
a fiúk úgy döntöttek ott alszanak a Larry Stylinson páros lakásán, és Lena sem akart
hazamenni, és szerencséjére felajánlották, hogy maradhat.
Louis-val
ketten gyorsan hazamentek a lányhoz, hogy hozzon ruhát.
Miközben
a lány pakolt, Louis-ban ismét előjöttek az emlékek, és lejátszódott a csók.
A csók,
ami mindkettőjük számára különleges volt.
~Indulhatunk.-lépett
Louis-hoz a lány mosolyogva, mire a Tomlinson fiú tudatalattija ismét akcióba
lendült, és egy határozott mozdulattal ismét megcsókolta a lányt. Úgy látszik Louis tudatalattija nagyon kedveli a lányt.
Lena-t
hirtelen érte a csók, de annál boldogabb volt. Táskáját ledobta kezéből, és
boldogan csókolt vissza Louis-nak.
Hosszabb
volt ez a csók. Lena keze hol Louis tarkóján, hol a hajában voltak, míg Louis
boldogan ölelte a lány karcsú derekát.
Miután
szétválltak, egymásnak döntötték a homlokukat, és megint egymás szemeit nézték.
Lena
majd kicsattant a boldogságtól.
Louis
is hihetetlen boldognak érezte magát, de még nem volt teljesen nyugodt a
lelkiismerete… és tudta, ennek a hátterében csakis Eleanor állhat…
Sziasztok! :)
Uuuuu nagyon nagyon köszi a 2 kommentet! *-* <333
Uuuuu nagyon nagyon köszi a 2 kommentet! *-* <333
Remélem ennél már csak több lesz, és ki rakhatok egy kommenthatárt, ami 2 lesz:)
Remélem meglesz, és remélem tetszik a fejezet! :)
Most az egészet E/3-ban írtam, hogy tetszik? :)
xoxo <3
Remélem meglesz, és remélem tetszik a fejezet! :)
Most az egészet E/3-ban írtam, hogy tetszik? :)
xoxo <3
Szia! :)
VálaszTörlésSzerintem nagyon jó lett most is mint mindig..Nagyon várom a következő részt,ami remélem nemsokára meg is fog érkezni. Puszi xx
szia :)
VálaszTörlésköszi, és igyekszem még ma felrakni! :)
puszi:)