6. fejezet: Something is change.

Sziasztok! :)
Igen, jól látjátok, jött az új rész :))
Gyerekek, nem tudom mi történt tegnap, de akkora ilet roham jött rám :o :DD

Szóval sok minden van a fejemben, és látni fogjátok, hogy vannak benne változások, mint pl: Hogy E/+-ban írtam a végét... nos egy ideig most így szeretném:)
A másik pedig lesznek dőlt betűs részek, azok a későbbiekben fontosak lesznek, mindig lesznek ilyenek, és eddig is voltak :)   

Na, nem húzom az időt tovább, várom az olvasókat feliratkozókat és sok-sok kommentet :$
Jó olvasást :))
xoxo <3          

           6.fejezet: Something is change.

                                                                               (ajánlott zene) 

Annyira szeretem, hogy akárhányszor meghallod apukád hangját a tv-ben, mindig rúgsz egyet...

-Louis szemszöge-

Annyira megijedtem, amikor a telefonban meghallottam, hogy Lena sír, hogy mindent úgy hagyva rohantam hozzá. Mikor elmondta mi történt, egyszerre öntött el a düh, kétségbeesés, féltés, és egy különös érzés, amit nem tudok pontosan megfogalmazni.

Az orvos után átmentünk hozzá, és csak beszélgettünk, de amint láttam, hogy fárad, az ölembe húztam, énekeltem neki, és elkezdtem simogatni a hátát.

Annyira édes volt, hogy néha néha megsimogattam az arcát, és csak mosolyogni tudtam. De aztán elkezdett mocorogni, és beszélni.

~Ne, kérlek, Mario, nee!-sikította, és hirtelen felriadt. Lehet megölöm ezt a Mario gyereket.

~Lena, semmibaj.-simogattam meg a kezét.

~Louis.-sóhajtott fel, és visszabújt. ~Annyira félek.

~Addig nem kell, amíg veled vagyok.-mondtam

~De te sem lehetsz velem mindig.-válaszolta halkan

~De bármikor felhívhatsz, és rögtön ott leszek.-ígértem meg.

~Köszönöm.-mondta

~Nem akarsz aludni?-kérdeztem

~Nem.-mondta még mindig hozzám bújva. ~Nem énekelsz megint?

~Ha szeretnéd.-mosolyogtam, és elkezdtem énekelni.

A szám végére ismét aludt, így óvatosan az ölembe vettem, és elvittem a szobájáig. Betakartam, megsimogattam az arcát, és egy puszit nyomtam a homlokára.

 Egy utolsó mosoly után becsuktam az ajtaját, és a pótkulcsával, -amit nem volt nehéz megtalálni, bezártam az ajtót, és így fél 12-kor elindultam hazafele.

Fáradtan estem be az ágyba. Fogalmam sincs mi van velem, de egyre többet gondolok Lena-ra, és egyre kevesebbet Eleanor-ra. Erről jut eszembe, már vagy 4 napja nem találkoztunk, és szinte nem is beszéltünk El-el. De valahogy inkább Lena-val vagyok. Főleg most.

Reggel nyúzottan ébredtem. Megnéztem a telefonomon az időt, 10 óra. Jött egy sms-em is.

Nem akarsz átjönni? xx L.

Több sem kellett, már írtam is vissza.

15 perc és ott vagyok :) xx L.

Gyorsan összekészülődtem, majd lementem, hogy gyorsan igyak egy kávét.

~Jó reggelt.-köszöntem még félálomban lévő legjobb barátomnak.

~Neked is.-köszönt. ~Hova-hova?

~Öm..Lena-hoz.-mondtam, mire ő csak elmosolyodott. ~Szüksége van most a társaságra.

~Miért?-nézett fel

~Az mindegy, csak ez van.-mondtam, és megittam a maradék kávémat. ~Majd jövök!

~Szia.-köszönt el, én pedig siettem a kocsimhoz.

Gyorsan bekopogtam, ő pedig hamarosan ajtót nyitott. Egy egyszerű ruha volt rajta, de mégis tökéletes volt. 

Igen, tökéletes, ez a jó szó rá, és persze az, hogy angyal.

~Louis.-mosolygott, és rögtön a nyakamba vetette magát.

~Szia Lena.-öleltem vissza mosolyogva.

~Reggeliztél?-kérdezte ~Csináltam palacsintát.

~Nem reggeliztem.-mondtam, mire elindultunk a konyhába.

~Nutellás jó lesz?-kérdezte

~Hmm, tökéletes.-válaszoltam mosolyogva, mire felágaskodott az egyik szekrényhez, és kivett belőle egy doboz nutellát. Annyira aranyos, és mégis sexi volt miközben ágaskodott.

Gyorsan megkent néhány palacsintát, és vidáman megreggeliztünk.

Annyira jó volt látni újra mosolyogni, tegnap kb. 1x láttam mosolyogni, ma pedig jól van.

~És mit csinálunk ma?-kérdeztem, mikor befejeztük.

~Hát először is elmosogatok.-mosolygott, és felállt, de persze segítettem neki, amiből egy hatalmas vizi csata lett. ~Köszi Louis, így gondoltam a mosogatásra.

~Jaj Lenababa, nem adsz egy ölelést?-kérdeztem, hiszen én nagyon vizes voltam.

~Louis kérlek ne.-nevetett, és hátrált.

~Csak egy ölelést.-görbítettem le a számat, mire felnevetett, és elkezdtünk futkározni.

Végül aztán elkaptam, és el is estünk, így a földön fetrengve nevettünk.

Aztán egyszercsak abbamaradt a nevetésünk, és egymásra néztünk. Az a pillanat különleges volt, hogy miért?! Azt nem tudom pontosan megmondani. Ki tudja meddig feküdhettünk egymás mellett a másikat nézve, de az arcunk egyre közelebb került. Mintha a tudatalattim irányított, nem érzékeltem semmit, csak a gyönyörű kékes-zöld szemeit néztem. Egyik tenyeremet arcára simítottam, és már csak egy tű fért volna el köztünk.

~Louis…-szólalt meg halk rekedtes hangon. Nem derült ki, hogy folytatta volna-e, mert a szánk összeért. És akkor vége volt mindennek…

Figyelem! Innentől egyes szám harmadik személyben fogjátok olvasni!!

Amint ajkuk összeért megszűnt mindkettőjük számára a világ. Egyiküket sem érdekelte sem Eleanor, sem a fiúk, sem a külvilág. Csak ők ketten léteztek. Megszűnt minden fájdalom a lány számára. Elfelejtette, hogy mit tett vele Mario, hogy Louis-nak barátnője van. Azt érezte boldog, és kell valakinek. Hogy a fiú, akiért teljesen oda van, talán viszonozza az érzéseit.

Louis számára is eltűnt minden. Abban a percben nem érdekelte Eleanor, a fiúk, a rajongók, semmi. Csak az, hogy valamit érzett a lány iránt. Nem tudta volna pontosan leírni, vagy elmondani mit is, de tudta, ez a lány különleges.

Miután szétváltak, folytatták egymás szemének kémlelését. Egyikük sem szólalt meg, de úgy érezték így a legjobb. Tudták, ennek lesznek következményei. De perpillanat egyiküket sem érdekelte. Csak élvezni akarták a másik társaságát.

Egyszercsak a lány szeméből egy könnycsepp gördült ki. A fiú nem értette miért volt ez. Talán félt?! Talán nem akarta?! Talán nem volt jó?!

De mikor a könnycsepp legördült, a lány elmosolyodott. Az eddig is összezavart Tomlinson fiú, mostmár semmit sem értett.

A lány nem hitte el, hogy megtörtént. Hogy élete szerelme megcsókolta. Hogy talán van esély. Tudta, hogy a könnycsepp, az csak a boldogságtól jött, és amikor rájött, hogy ez tényleg a valóság, elmosolyodott.

Mosolyogva figyelte Louis értetlen arcát, de nem akart megszólalni. Örült ennek a békés, és nyugodt csendnek.

Végül aztán Louis is feladta, hogy egyenlőre megértse, miért könnyezett a lány, csak az egyik ujjával letörölte a lány gyönyörű arcáról a könnycseppet.

Lena csukott szemmel élvezte, ahogy Louis az arcához ér. Úgy érezte, ennél puhább már csak a szája volt.

Újra és újra lejátszódott a csók mindkettőjükben, de még mindig csak szótlanul figyelték egymást. Azonban egy valami változott.. már mindketten halványan mosolyogva nézték egymást…