45.fejezet: Together

Sziasztok!:))
Bocsibocsibocsi hogy folyton kések:s meg is értem, hogy egy kommentet kaptam az előzőhöz, bár rosszul esett, de örültem annak az egynek is! :)<3

Szóval, nem tudom mikor jön az új rész, de remélem ez tetszik, és igyekszem a folytatással:))
Jó olvasást! :)
xoxo<3

45.fejezet: Together

(ajánlott zene)

Annyira imádom, hogy bármikor, mikor apukád a közelben van, rugsz egyet....

Szinte egy örökkévalóságnak tűnt az út Brisbane-ig. Paul nagyon segítőkész volt, minden elintézett amilyen gyorsan csak tudott, nagyon hálás vagyok érte. Mindünkön látszott, hogy idegesek vagyok, Harry még könnyezett is. Jól esik, hogy így törődnek Lena-val.

Szerencsénk volt, a repülőtéren nem tudták hogy érkezünk, így szinte teljesen gond nélkül ki tudtunk jutni. A kocsiút is hosszúnak bizonyult, bár szerintem még egy 5 perces gyaloglás is annak bizonyult abban a helyzetben.

Szinte rohantam a kórházon át, nem akartam semmi mást, csak látni Lena-t, hogy jól vannak.

A harmadik emeleten végre megtaláltam Jenny-t.

~Pár perce ment be az orvos, akkor majd mondanak valamit.-mondta Jenny. Hálásan rámosolyogtam, mire mind leültünk, és vártunk.

“Annak, aki vár, az idő minden ajtót kinyit.”

~Jónapot, önök Miss. Jones hozzátartozói?-jött ki egy orvos, mire rögtön felpattantam.

~Igen.-vágtam rá azonnal, és a többiek is felálltak.

~A hölgy és a baba állapota is stabil.-mondta, mire mindannyian kifújtuk a levegőt. ~A terhesség alatt a nők sokkal érzékenyebbek, felerősödik minden érzésük, így lett ezúttal a pánik is. Ne mondom, hogy jót tett ez most neki, de nincs semmi baj. A babával is minden rendben, kicsit megijedhetett, ahogy az anyuka is, de minden rendben.-mosolygott.

~Nagyon szépen köszönjük.-hálálkodtam. ~Be lehet menni hozzá?

~Persze, de mivel még csak most ébredezik, ezért egyesével ha lehet.-mosolygott kedvesen, mire mind bólogattunk. Mosolyogva végig nézett rajtunk, majd elköszönt és ment is tovább.

~Louis, menj te.-nézett rám Jenny, és a többiek egyetértően bólogattak.

~Köszi.-mosolyogtam hálásan, majd bementem Lena-hoz.

Halkan leültem az ágya mellé, és megfogtam a kezét. Gyönyörű volt, ahogy aludt, mindig is szerettem nézni ahogy alszik, olyan békés és nyugodt, akárcsak egy angyal. Édes volt, hogy hasa kidudorodott a takaró alól, automatikusan elmosolyodtam, az én fiam.

Elkezdett laposakat pislogni, majd rám nézett. Először szerintem nem hitte el, hogy ott vagyok, de aztán arcán hatalmas mosoly terült el, mire egy csókot leheltem szájára.

~Szia gyönyörűm.-köszöntem neki mosolyogva.

~Szia bébi.-köszönt vidáman ő is. ~Te mit csinálsz itt?

~Hát hallottuk mi történt, szóval jöttünk amint tudtunk.-mosolyogtam.

~Jöttetek? Várj, itt vannak a fiúk is?-döbbent le.

~Persze.-nevettem.

~Dejó.-lelkendezett, majd megsimogatta a hasát.

~Rosszalkodik a kisfiú ott bent?-kérdeztem

~Arra ébredtem, hogy rúgott egyet, de már értem az okát.-mosolygott rám, mire kezemet hasára tettem.

Hamarosan mind bejöttek Lena-hoz, megölelgették őt, meg minden. Komolyan annyira örülök, hogy ennyire jóban vannak. Egy szép kis család vagyunk…

„Nincs is annál szebb pillanat, mint amikor összegyűlik az egész család, és ölelésekkel fejezik ki szeretetüket, hiányukat.”